Nebben előző bejegyzése az egyediségről gondolkodásra sarkallt.  Előfordult már, hogy valakinek az írására itt reflektáltam, de talán különös, hogy egy ugyanezen a fórumon megjelent másik cikket citálok ide. Teszem ezt, mert mintegy ugródeszkaként továbbgondoltam az egyediségről leírtakat. Vagy ha nem is tovább, át. És ami arra vitt, hogy ez a poszt megszülessen nem más, mint az az ambivalencia, hogy egy egyediségről szóló cikk erőteljesen meg lett tűzdelve idézetekkel. Tehát a központi téma és annak feldolgozása ezzel az idézetes "közhelyesítéssel" számomra erőteljes ellentmondással feszül egymásnak. Másik ember-másik szűrő-másik értelmezés. Kommentnek túl hosszú lenne, ezért ide került.
Az olvasáskor elsősorban kérdések fogalmazódtak meg bennem, amiket a magam értelmezése szerint az alábbiakban meg is válaszolok. :)

Vajon lehet-e sémák nélkül élni? Hiszen otthonról, az iskolából, szűkebb-tágabb környezetünkből folyamatosan hatások érnek bennünket. Látjuk az élet jellemző szituációit, és ezeknek jellemző megoldási módjait. Ha szerencsések vagyunk, megengedő környezetben nevelkedünk, így magunk döntjük el, melyik reagálási mód áll legközelebb hozzánk. A saját személyiségünkhöz. Ahhoz a személyiséghez, ahhoz az önálló individuumhoz, amely szintén a bennünket ért nevelő hatások, élettapasztalatok hatására épült olyanná, amilyen. Ilyenformán, ha szigorúan vesszük, nem létezik másoktól független egyediség, hiszen a saját személyiségem, temperamentumom mind mások hatásának következtében alakulhatott ki...

Attól vagyok egyedi, ha szembemegyek mindennel? A társadalmi normákkal, szokásokkal, az aktuális divattal? Vagy fordítsuk meg a kérdést: Elvesztem az egyediségem, ha hasonló ruhákat hordok, hasonló zenét hallgatok, hasonlóképp gondolkodom valamiről, mint a legtöbb ember? Attól tartok az egyediség, egyéniség fogalmának ez csak valamiféle torz kifordítása, amit azok találtak ki, akik meglovagolták a "Légy önmagad!" szlogenjét. Akik lustaságból, nemtörődömségből, vagy netán dacból elutasítják a konvenciókat és így kényelmesen takarózhatnak az egyediség metaforájával.

Úgy gondolom van saját egyéniségem. Akkor is volt, amikor mindenkinek pink, meg zöld volt a haja, csak az enyém nem; és most sem festem lilára, zöldre csak azért, mert ezzel más lennék, mint a többiek. Nem fogom megváltoztatni a véleményem ha egyezik a többségével azért, hogy ettől különleges legyek. Nem folytatom példákkal, szerintem  mindenki érti a lényeget.

Nekem vannak saját gondolataim. Lehet, hogy több közülük egybeesik másokéval, de attól azok ugyanúgy az enyémek. Nem hiszem, hogy ettől kevésbé lennék egyéni. Vannak saját szavaim a gondolataim kifejezésére, ritkán kölcsönzöm másokét. Persze jó dolog idézeteket olvasni, néhanap ki is írjuk őket közösségi oldalak üzenőfalára, vagy mottóként valamelyik adatlapunkra. Ezektől talán bölcsebbnek is érezzük magunkat, ugyanakkor jó érzéssel tölti el az embert, hogy mások is gondoltak már ugyanarra, amire ő.

Végülis arra jutottam, hogy sokak fejében, valamiképpen rossz értelmezést kapott az egyediség kifejezés. Valami miatt beszűkült ennek a szónak az értelme, valami olyasmivé, hogy egyedi az, ami erőteljesen és látványosan különbözik a megszokottól.

Persze szinte minden reklám erről szól: vedd meg ezt és különleges leszel, vedd meg azt és egyedi leszel. Aztán az emberek elkezdik venni az ezt, azt, amazt. Mert a megvásárolt tárgytól, szolgáltatástól, akármitől többnek érzik magukat a többieknél. De nem lettek többek. Még csak mások sem. Aztán szépen, észrevétlenül a maguk egyediségével, önszántukon kívül elkezdenek egy csoporthoz tartozni. Azok közé, akiknek van 'ilyen' telefonjuk, vagy 'oda' járnak szórakozni, vagy akármi... Aztán feleszmélnek, hogy hoppá! Hát nem megint egy csoporthoz tartozom?! Pont ezt nem akartam! És akkor kezdődik minden elölről. Na én ezeket az embereket hívom egyéniség nélkülinek.

Szerintem az egyediség az önazonossággal kezdődik. És ott is végződik. Nem múlik a külsőségeken. Azok csak másodlagos kifejezési lehetőségei annak, ami bennünk van. Megtalálni azt, ami bennünk van és másokhoz képest egyedi és különleges-na az nagy munka. De ha megtaláltuk, akkor leszünk igazán Egyéniségek. Akkor, amikor már nem csak a jelen pillanatban, hanem évek múlva visszanézve is azt mondhatjuk: az akkori tapasztalataimmal, abban a szituációban úgy kellett tennem.

Az én életem és személyiségem átlagosan különleges és teljesen egyedi. Mert az enyém.

/sz: KrisztaNagy/